Retorikus gondolkodásmód Telemann oboás szólókantátáiban

A 19. század végétől a zenei érdeklődés egyre inkább a régebbi korok felé, ezen belül is a barokk kor felé fordult. E művek előadásánál, tanításánál komoly nehézséget jelent, hogy a fennmaradt kottákban a művek előadására vonatkozóan meglehetősen kevés instrukció található. Éppen ezért jelentenek nagy segítséget azok az elméleti írások, traktátusok, amelyek ezekkel a régi művekkel egy időben kerültek elő, és amelyekben a szerzők igyekeztek pontos leírást adni koruk előadói gyakorlatáról. Ezeket az írásokat tanulmányozva kiderül, hogy abban az időben úgy tekintettek a zenére, mint hangokkal elmondott beszédre. Ahhoz, hogy jobban megértsük ennek a korszaknak a zenéjét, nem elég az összhangzattan, formatan segítségével elemezni a fennmaradt zeneműveket, hanem újra el kell sajátítanunk a retorikus gondolkodásmódot. Írásomban az előadóművész szemszögéből vizsgálom a retorikai tanítást, különös tekintettel arra, hogy a retorikus figurák ismerete milyen segítséget adhat az előadóknak a művek megszólaltatásánál.