Az emberi élet "eléldegél" az átlagos hétköznapokon, az illető fontos döntését igénylő helyzetek nélkül, viszont a legtöbb ember életében előbb utóbb felmerülnek olyan helyzetek, hogy döntést kell hoznia az élettel kapcsolatban fontos kérdésben, ami mások életét is érinti. Ezek a kardinális kérdések: szülessen-e meg egy adott gyermek vagy ne; meghaljon-e gyorsan az adott ember saját döntése alapján, valamint hogy megváltoztassa-e biológiai nemét az illető. Az ilyen kardinális, irreverzibilis és mások (a társadalom?) számára is jelentős feladatokat teremtő döntés előtt fintos, hogy a döntéshozó a releváns információk birtokában legyen. A könyvben az adatokat a jog- (alapvetően a magyart használva világszerte általános szabályokra) és a gazdaság- valamint az orvostudomány eredményeiből vettem, illetve az elmúlt évek statisztikai adataiból (ahol azóta nem volt jelentős változás).Célom, hogy az ilyen döntési helyzetbe kerülőket a megalapozott, megfontolt döntés meghozatalához tudjam segíteni. A tanácsadó, szakértő csak a tényeket ismerteti és a valószinűség különböző szintjén álló következmény scenáriókat mutathatja be, de a döntést az adott döntéshozónak személyesen kell meghoznia.
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-620-6-79909-2 |
ISBN-10: |
6206799093 |
EAN: |
9786206799092 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Kertész Gábor |
Number of pages: |
108 |
Published on: |
2024-06-04 |
Category: |
Research on Woman and gender |