A hapax legomenonok kutatása embert próbáló terület. Egy szöveg fordításában viszonylag könnyű dolgunk van mindaddig, amíg egy már többször használt, ismert szóval találkozunk. Ennek oka, hogy hagyománnyal rendelkezünk a jelentés továbbadásában, amelyet egyes kiadványok rögzítenek. E megállapítás természetesen az Újszövetségre is igaz: a hapax legomenonokra az összehasonlítás és a jelentés hagyományának továbbadása elvét nem, vagy csak kevésbé lehetséges használni. Amikor 2010-ben Kormos Erik vállalta, hogy doktori tanulmányok keretében a hapax legomenonok – vagyis az egyszer használt szavak – jelentését kutatja, örömmel adtunk ennek teret a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Tettük ezt azért is, mert Kálvin János szellemében mi is valljuk: „Ecclesia semper reformanda”, vagyis a keresztyén egyháznak mindig megújulásra van szüksége. A megújulás az írott Ige magyarázásában rejlik, amelyhez új utakat is kell keresnünk – a több évezredes hagyomány tiszteletteljes figyelembe vételével. Ezen útkeresésnek szép és tartalmas példája Kormos Erik kiadványsorozata, amelynek e második kötete a hapax legomenonok nyelvészeti módszertanát dolgozza ki és mutatja be.
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-613-8-25344-0 |
ISBN-10: |
6138253442 |
EAN: |
9786138253440 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Kormos Erik |
Number of pages: |
280 |
Published on: |
21.01.2019 |
Category: |
Religion / Theology |