E könyv a zenéhez kötődik, és több kérdés mellett főleg arra szeretne rávilágítani, született-e, vagy születőben van-e éppen valami új, valami más. A magas- és a populáris kultúra mezsgyéjén helyezve el a kérdést. Határvonalakat feszegetve. Van egy új tendencia, egy „mozgolódás” a magyar alternatív zene színterén, amire érdemes figyelnünk, amit érdemes kutatnunk. Ez pedig nem más, mint az alternatívnak címkézett zenekarok új regiszterekben történő megjelenése, munkássága. A mai zenekarok elkezdtek határokat összemosni, elkezdtek határokat feszegetni. Megfér egymás mellett már klubkoncert, nagykoncert, fesztiválkoncert, színház, szerzői estek. A mai zenészek már nem csak zenészek. Költők, írók, stílusalkotók, kultúrateremtők. A könyv célja azt vizsgálni, hogyan férnek meg egymás mellett különböző regiszterek, illetve következtetéseket levonni egy-egy konkrét példán keresztül, a Quimbyt részletesebben említve a többiek közül. Az olvasó egy egyetemi záródolgozat könyvváltozatát tartja a kezében, amely, ugyan kezdetlegességével, de élvezetes olvasmány lehet a magyar alternatív zene rajongóinak, igyekezvén átfogó képet adni a fentebb említett, újfajta jelenségről.
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-613-9-41287-7 |
ISBN-10: |
6139412870 |
EAN: |
9786139412877 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Laszkács Denise |
Number of pages: |
60 |
Published on: |
10.01.2019 |
Category: |
Music |