Magyarországon a rendszerváltás óta megnőtt az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma, továbbá a rendőrségnek új elkövetési módokkal kellett szembe néznie. A vagyon elleni bűncselekmények egyre erőszakosabbak, az elkövetők számos esetben nem állnak meg ott, hogy besurrannak a lakásba és elviszik, ami kell nekik, hanem bántalmazással érik el céljukat. Konkrétan időskorúakra specializálódott bűnszervezetek alakultak és a rablás nem egy esetben váltott nyereségvágyból elkövetett emberölésre. Tudományos munkámban a bűnelemzés támogatói rendszerén keresztül mutatom be a jelenséget, valamint eszköztárának segítségével olyan bűnfelderítési és bűnmegelőzési módszerekről írtam, amik jelentősen segíthetik a nyomozóhatóságok munkáját. Az olvasók megismerhetnek egy, a közelmúltban történt rablássorozatot, mely során az elkövetők kifejezetten időskorúak otthonába törtek be, az ott lakókat súlyosan bántalmazták, nem egy esetben meg is ölték áldozatukat. Célkitűzésem az volt, hogy felhívjam a figyelmet a 60 év felettiek helyzetére és azokra a bűncselekmény típusokra, melyeket sérelmükre követnek el. Fontosnak tartom, hogy az idősek ne válhassanak könnyebben áldozattá, mint mások.
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-613-9-41584-7 |
ISBN-10: |
6139415845 |
EAN: |
9786139415847 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Pró Krisztina |
Number of pages: |
64 |
Published on: |
14.05.2019 |
Category: |
Criminal law, Criminal Law Proceedings, criminology |