Jelen könyv témája valójában két nagy tudományterület, a jog és a nyelv világa közötti kapcsolat vizsgálatával foglalkozik. E két világ között az évezredek során bonyolult és meglehetősen ambivalens viszonyrendszer alakult ki. Bár mindkét jelenség komplex társadalmi-kulturális fejlődés eredményeként keletkezett, a kettejük közötti kapcsolat nagyon hosszú időn át érdektelennek tűnt a társadalom számára, és így a kutatók számára is. A jogtudomány és a nyelvtudomány külön-külön járta a maga fejlődésének útját, anélkül, hogy bármelyik tudomány művelői is különösebb érdeklődést tanúsítottak volna a másik tudományág, illetve a két tudományterület érdekes, izgalmas összefüggései iránt. Ez a helyzet szerencsére megváltozott. A két nagy tudományterület monológját felváltotta végre a párbeszéd. Ebben nagy szerepet játszott a terminológiai kutatások fejlődése és a múlt század nagy „felfedezettjének”, a pragmatikának a megjelenése. A jogi nyelvészet kialakulása és a különböző szaknyelveknek a társadalomban játszott egyre nagyobb szerepe mind hozzájárultak ahhoz, hogy a kutató vizsgálódásának, elemzésének tárgyául a jog és nyelv kapcsolatát, a jogi nyelvet válassza. Erről szól tehát ez a kötet
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-613-8-24255-0 |
ISBN-10: |
6138242556 |
EAN: |
9786138242550 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Ortutay Katalin |
Number of pages: |
172 |
Published on: |
2018-06-18 |
Category: |
General Humanities |