Az eddig megjelent írásaim közül hét tanulmányt választottam a Népességfogyás – migráció I. címet viselő kötetbe. Témájuk nem általában a migráció bonyolult és szerteágazó kérdésköre, hanem valamennyi konkrétan velünk magyarokkal, Magyarországgal kapcsolatos. A sorból Az európai menekültválság című írás „lóg ki”. 2015 közepén a menekültekkel kapcsolatos addigi hivatalos politikai-gyakorlat radikális változása arra ösztönzött, hogy saját álláspontomat a magam számára tisztázzam. Most újra olvasva írásom örömmel nyugtázom, hogy egykori álláspontomat most is nyugodtan vállalhatom.A kötet tanulmányai a népességfogyás és a vándorlás, a migráció kapcsolatáról szólnak. Amikor népességfejlődésről beszélünk, akkor mindenekelőtt a termékenységet, a halandóságot valamint a nemzetközi vándorlás folyamatainak változását vesszük górcső alá. Ezek egymásra vonatkoztatott hatásának eredményétől függ ugyanis a népesség számának növekedése vagy fogyása. A bekövetkezett változások nyomon követése, hatásuk feltárása adják azoknak az intézkedéseknek az alapját, amelyet a népességpolitikának a népesség organikus fejlődése érdekében időről időre újra és újra meg kell fogalmaznia.
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-620-6-79713-5 |
ISBN-10: |
6206797139 |
EAN: |
9786206797135 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Tóth Pál Péter |
Number of pages: |
228 |
Published on: |
2024-03-02 |
Category: |
Other |