Vigasztalásul útnak indulunk

Az útirajz a magyar irodalom mára szinte elfeledett műfaja, mely a két háború közötti évtizedekben fontos szerepet töltött be a prózai műformák rangsorában. A korszak jeles európai írói – többek között André Gide, D. H. Lawrence, George Orwell, Graham Greene – mellett Márai Sándor, Németh László, Illyés Gyula vagy Cs. Szabó László is jelentőset alkotott ekkoriban e műfajban. A „vándorévek” írónemzedéke által papírra vetett legjelentősebb útirajzok felmérése és néhány reprezentatív mű kontextualizáló újraolvasása egyrészt alkalmas lehet arra, hogy új színekkel árnyalja a két világháború közötti magyar irodalmi modernségről alkotott képünket, másrészt olyan jelentős írói életművek értelmezéséhez nyújthat új nézőpontokat, amilyen Márai Sándoré, Illyés Gyuláé vagy Németh Lászlóé. Mindezeken túl pedig az 1927 és 47 között szellemi őrjáratra induló magyar utazók Európáról és a nagyvilágról – általuk pedig a magyarságról szerzett benyomásai, tapasztalatai számunkra is fontos üzenetet hordozhatnak; a szintén nemzedéktárs József Attila szavait idézve „önnönmagára, eredetére tekinthet alá” általuk a XXI. századi olvasó.