A belső csigás hajtások egy hordóalakú csigából és egy belsőfogazatú csigakerékből állnak. A könyv a csigahajtások fejlődését, a különböző belsőcsigás hajtásokat, csigavonalakat, illetve a Spline-ok fogalmát mutatja be, majd áttér a nem merőleges tengelyű hajtások matematikai modellezése, szimulációja, valamint a kapcsolódási egyenleteinek meghatározására, ezeket összehasonlítva a merőleges tengelyű hajtáséval. Emellett bemutatom a merőleges tengelyű hajtások gyártástechnológiáját, a nem merőleges hajtások gyártástechnológiája viszont további kutatásokat igényel. A merőleges hajtások kedvező kapcsolódást biztosítanak, viszont csak nagyon nagy csigakerekekkel valósíthatók meg, amint ez a gyártástechnológiás fejezetben látható. Ez azért van, mert kisebb kerekek esetében nem tudjuk megoldani a csiga csapágyazását. Ezzel szemben, a nem merőleges hajtásoknál a csiga kiemelhető a csigakerék síkjából, tehát jóval kisebb hajtásokhoz jutunk, nem okoz gondot a csiga csapágyazása, a kapcsolódási feltételek pedig nagyjából hasonlóak lesznek. Megállapítottam, hogy a 30 fokos tengelyferdítésig, a kapcsolódási viszonyok közel állnak a merőleges tengelyű hajtás viszonyaihoz.
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-3-639-61212-7 |
ISBN-10: |
3639612124 |
EAN: |
9783639612127 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Páy Gábor László |
Number of pages: |
112 |
Published on: |
05.03.2018 |
Category: |
Mechanical engineering, manufacturing technology |