A tanulmány célja a hulladékgazdálkodás és azon belül az újrahasznosítás jelenlegi helyzetének, rövid múltjának és előrelátható jövőjének áttekintése, mindezt elsősorban nemzetközi színtéren. A következőkben a szakdolgozat vázlatának rövid ismertetésével együtt megpróbálom megfogalmazni azokat a legfontosabb kérdéseket melyek a munka jelenlegi fázisában felmerülnek bennem. Első fontos tisztázandó kérdés: hogy egyáltalán mi is minősül hulladéknak? Milyen ismert kezelési módjai vannak? Ezen kérdéskör köré épül fel az első fejezet és a felvázolt sorrendet követem a vizsgálódás során is. Ezt követően fejlődő és fejlett országok eljárásainak és szabályozásainak összehasonlítása mellett külön fejezetben kerül megvizsgálásra az Európai Unió témát érintő joganyagának a részletezése, mely az európai térség meghatározó jogalkotási és politikai irányvonal meghatározásának instrumentuma. Végül pedig a napjainkban Magyarországon hatályban lévő törvény zárja a vizsgálódást, mely egyben példaként szolgál egy kiemelt ország konkrét szabályozására és helyzetére.
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-613-8-25674-8 |
ISBN-10: |
6138256743 |
EAN: |
9786138256748 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Szász Kata |
Number of pages: |
72 |
Published on: |
18.11.2018 |
Category: |
Other |