€ 43,90
A témaválasztás célja a Budapest Sportiroda 2011. óta működtetett futónagyköveti program bemutatása, hatásvizsgálata. A szakdolgozat készítésekor 182 fő töltött be futónagyköveti státuszt Magyarország 120 városban, valamint hat határon túli településen. Személyes motivációm a programhoz való csatlakozásom volt, melyre 2014-ben került sor. Az eltelt évek tapasztalata alapján vizsgáltam a program kínálta lehetőségeket, annak hatásait és a közösségek motivációját, dinamikáját. Témaválasztásom célkitűzése, hogy elemezzem és bizonyítsam a futónagyköveti program jótékony hatását a sportolási szokásokra, a szabadidősportot végzők versenyeken, illetve közösségi futásokon észlelt részvételi arányára, ezen belül vizsgáljam a motivációs tényezőket. Szakdolgozatom tanulmányként szolgálhat a Budapest Sportiroda részére, mely visszajelzés a 2011. óta működtetett program sikerességéről, hatásmechanizmusáról. A futónagykövetek tevékenységén keresztül kívánom bemutatni, hogyan alakultak az egyes sportközösségek létszámadatai, a versenyeken való részvételi arány, illetve a BSI által szervezett nemzetközi futóversenyek látogatottsága.
Book Details: |
|
ISBN-13: |
978-620-6-80157-3 |
ISBN-10: |
6206801578 |
EAN: |
9786206801573 |
Book language: |
Hungarian |
By (author) : |
Kállai Krisztina |
Number of pages: |
64 |
Published on: |
23.10.2024 |
Category: |
Sport |