A rövidtávú, turisztikai célú lakásmegosztás az utóbbi években a közösségi paradigma egyik legvitatottabb jelenségévé vált. A tudomány, a tervezés és a szabályozás oldaláról sokat kutatott téma, ugyanakkor a földrajzi mintázatokra, a területi különbségekre és a városfejlődésre gyakorolt hatására eddig kevéssé került a figyelem középpontjába. Jelen dolgozat célja ennek a hiányosságnak a pótlása elsősorban Budapest és néhány kiválasztott európai főváros példáján keresztül. A rövidtávú turisztikai célú lakásmegosztás jelentősen átformálja a városokat, társadalmi, gazdasági kihívások sorát jelenti a városlakók és a helyi önkormányzatok számára. Noha a dolgozat az adatgyűjtés tekintetében még a COVID-19 pandémia előtti utolsó pillanatot veszi alapul, az akkor jellemző tendenciák – néhány éves kihagyást követően – tovább folytatódtak. A jelenség és az azzal összefüggő hatások azóta az országos közbeszédet is elérték és az állami szabályozó felelősségét is felvetették. Ennek tükrében visszamenőleg is érdemes vizsgálni a rövidtávú, turisztikai célú lakásmegosztás jelenségének alakulását és területi hatását.

Book Details:

ISBN-13:

978-620-6-80198-6

ISBN-10:

6206801985

EAN:

9786206801986

Book language:

Hungarian

By (author) :

Demjén Norbert

Number of pages:

80

Published on:

27.11.2024

Category:

Geography