Az Óbudai Egyetem Gyártástechnológiai Tanszéke már régóta foglalkozik szerszámminősítéssel, így lehetőségem nyílt két, korszerű konstrukciójú WALTER fúrószerszám vizsgálatára. A dolgozat fő témája a kisméretű fúrókkal végzett megmunkálás hatékonyságának a vizsgálata. A elsősorban bemutatom a két fúrószerszám geometriai sajátosságait, illetve a tömör fúrók forgácsolóképességét növelő konstrukciós és anyagminőségi fejlesztéseket. Összefoglalom az előzetes vizsgálatokat, a használt mérőberendezéseket és a vizsgálati körülményeket. Ezt követően a mérések eredményeit részletezem. Első fázisban az előtolóerő és nyomaték értékeket mértem meg és értékeltem ki. A vizsgálatok során lehetőségem nyílt a forgácsok összegyűjtésére, és a forgácstörőképesség értékelésére. A szerszámokról mikroszkóp alatt fotókat készítettem, amelyek alapján a szerszámelhasználódás mértékét vizsgáltam. A mérések során még a furatok pontosságát és köralakhibáját, illetve a felületek mikrogeometriai paramétereit mértem meg és elemeztem. Befejezésként ismertetem a szerszámok forgácsolás közben mért és megfigyelt hatékonyságát, illetve közlöm a kétféle szerszámra vonatkozó optimális felhasználási körülményeket is.

Book Details:

ISBN-13:

978-620-0-63429-0

ISBN-10:

6200634297

EAN:

9786200634290

Book language:

Hungarian

By (author) :

Bakai Gábor

Number of pages:

60

Published on:

2022-09-02

Category:

Mechanical engineering, manufacturing technology