Teória és melódiaA barokk zene születése a reneszánsz szelleméből

A zenében a 16. század elejére elhalványult az addig mértékadó szabályok kötelező ereje: új ideálok születtek, amik a régi gyakorlat (prima prattica) kompozíciós dogmái és esztétikai kívánalmai mentén nem lettek volna kielégíthetők. A polifon, független szólamokban mozgó zene primátusa megszűnt, a disszonanciák használatára vonatkozó kötelmek fellazultak, a vokális művekben a szövegkezelés módja változott meg. A reneszánsz eszmeisége és esztétikája új, addig járatlan utakra vonta a zeneszerzőket - alapjaiban változott meg ugyanis a zenével, a zene által kifejezett tartalommal szembeni elvárás. A reneszánsz szellemében való újítások egyik legkiemelkedőbb alakja Claudio Monteverdi, kinek életművét a hagyomány ugyanakkor kora barokként jegyzi. Miként lehetséges, hogy egy magát reneszánsz szellemi mozgalmakhoz kötő, reneszánsz ideálok által felvetett művészeti dilemmákkal tusakodó művész barokk zeneszerzőként vonuljon be a történelembe? Mit nevezhetünk reneszánsz zenének, ha nem azt, ami a reneszánsz szellemében fogan? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ.