Erőszaktípusok Csáth Géza novellisztikájában

Írásomban – napjaink erőszak-kutatási kísérleteihez kapcsolódva – olvasom újra a klasszikus modernség irodalmának megosztó szövegeit, kifejezetten az erőszak-tematikára fókuszálva.Főleg két korai Csáth-kötet (A varázsló kertje, 1908 és Délutáni álom, 1911) bevonásával szeretnék arra rámutatni, hogy Csáth Géza nemcsak az irodalmi „bulvár” hőseként, feleség- és „anyagyilkosként” meghatározó alak, hanem, mint Poe-i, kafkai magasságokba érő horrorisztikus történeteket elmesélő szerző, akinek életműve – halála után közel száz évvel is – kapcsolódik napjaink irodalom- és kultúratudományi kutatási trendjeihez.Az újraértelmezés egyik alapját Jan Philipp Reemstma német irodalomtörténész erőszak-fenomenológiája adja, mely a vizsgált fogalmat (erőszak és archetípusai) testi vonatkozások szerint kategorizálja. Három csoportot különböztet meg: lokatív (a másik testét tömegként kezelő), raptív (a test használata), valamint autotelikus (lelki erőszakhoz való kapcsolódás).A Csáth-novellisztikán keresztül ezen kategóriákhoz leginkább a női testen való viszony, valamint a valós-fiktív-imaginárius síkok vizsgálata kapcsolódhat.