Dinu Lipatti - egy legenda nyomában

Lipatti szűk két évtizednyi (1933–1950) meteorikus karrierjével egyedülálló spirituális, emberi és művészi jelenség. Művészi hagyatéka univerzális és mindmáig az előadói diskurzus élő szereplője. A román zongoraiskola képviselőjeként - a Chopin–Diemer–Cortot örökség beolvasztásán keresztül, majd a genfi konzervatórium tanáraként - egy olyan univerzális pianisztikai áramlatba kapcsolódik, melyet Liszt Ferenc indított útjára a XIX. században. Míg a tanulmány első részében a hangfelvétel-hagyaték kerül elemzésre - a zenei szöveg és előadói tradíciók keresztmetszetében - a Lipatti-hangvétel, stilisztikai mező meghatározása céljából, a második fejezetben a zeneszerzőnek az utókor szemében kevésbé ismert képe kerül előtérbe. Komponistaként a román nemzeti zenei gyökerek és kora modern stílusirányzatainak – neoklasszikus, expresszionista, impresszionista – szintézisére törekedett. A vizsgálódás és elemzés módszertana mindvégig a gyakorlati zenélés nyelvi és fogalmi eszköztárának szempontrendszerében gyökerezik, ezt a szemszöget tükrözi.