Weöres Sándor védikus ihletésű verseinek ritmusa

Weöres Sándor Magyar etűdök ciklusának van egy olyan rétege, melyet a ganavritták mellett védikus ihletésű etűdök csoportjának neveztünk el. Az elnevezés a legősibb indiai himnuszgyűjteményre, a Rig-védára utal, melynek metrikájával, formavilágával (dzsagati, tristubh, gájatri) Weöres versfordításai révén ismerkedett meg. Ebben Vekerdy József indológus állt a költő rendelkezésére nyersfordításokkal.. Az óind metrika csak a sorvégeken követelt meg nem változó időmértékes zárlatot, mely előtt azonban a szótagok időértéke kötetlen volt. Ez azt jelentette, hogy Weöres az antik időmértékes verselés valamennyi nem versalkotó kólonját felhasználta verseiben négy szótagos ütemként, s a két- vagy három szótagos ütemeket, jellemzően a sorvégeken, verslábakkal töltötte ki. A kólonokból és verslábakból a variációs elvnek megfelelően rendkívül változatos sor- és strófaformák épültek, melyek (némileg önkényes) kategorizálását az átláthatóság és rendteremtés kedvéért végeztünk el. Weöres ritmikai kísérleteivel vissza akarta állítani az ütemhangsúlyos verselés jogait a magyar költészetben, úgy tűnik sikerrel, hiszen versei akusztikus játékverseknek minősülnek – népies hangzás nélkül.