Első olvasatra a nemzeti kormányok politikai stratégiájának létfontosságú részét alkotó biztonságpolitika tézisei és a teológiai igazságok aligha egybevethetőek, hiszen jellegüket, szubsztanciájukat tekintve nem kompatibilesek egymással. Való igaz, hogy miközben a XX. században színre lépő biztonságpolitika az egyes nemzetekben az államhatalmat megjelenítő személy, illetve csoport és a „háttérstábot” alkotó szakértői elit által formált politikai-diplomáciai-katonai manőverezés tudománya, addig a teológia Isten személyének, a theosznak a logosz, vagyis a Mindenható szava alapján, kijelentésből való megismerésére irányuló vizsgálódás. Mindezzel együtt, ha a kezdeti képletes fejcsóválás után kezünkbe vesszük a Szentírást, a kissé szkeptikus érzület minden bizonnyal alábbhagy, hiszen meglepő felfedezést tehetünk: számtalan utalás található arra, hogy Isten tevékenységének egyik fontos eleme, szakzsargonnal élve „biztonságpolitikai koncepciójának” lényegi része a védelem, az oltalom szavatolása, elsősorban az ő két választott-kihívott népe, Izrael és az Egyház, de általánosságban az egész emberi nem számára.
A könyv részletei: |
|
ISBN-13: |
978-620-0-64990-4 |
ISBN-10: |
6200649901 |
EAN: |
9786200649904 |
A könyv nyelve: |
Hungarian |
Szerezte: |
Molnár Andrea |
Az oldalak száma: |
88 |
A megjelenés napja: |
31.05.2023 |
Kategória: |
Vallás / teológia |